2012. június 23.

Aprók

Van egy-két apróság az elmúlt napokból, amit pótolni szeretnék, viszont valóban egyik sem olyan hatalmas horderejű dolog.

A The Himalayan Times cikkében a Kellan és Kate Upton főszereplésével forgatott  Abbot + Main reklámkampányt elemzi. Megjegyzik, hogy a híres modell lány ezúttal semmit nem mutat meg magából az egész reklám alatt, ráadásul elég fancsali pofát is vág mindvégig. 
Ezalatt azonban Kellan - mint már annyiszor - félmeztelenül mutatkozik. A cikkben azonban elárul pár dolgot azzal kapcsolatban, hogyan is készül fel az ilyen forgatásokra:
- Megpróbálok formában maradni és rendszeresen futok, de egy ilyen fotózásra való felkészülés legfontosabb eleme a megfelelő diéta. Az, hogy megfelelőképpen táplálkozzak, az épp olyan fontos, mint a megfelelő mértékű edzések. Ez alkalommal egy héttel a fotózás előtt már nem ettem szénhidrátot, helyette sok csirkét fogyasztottam zöldséggel, naponta háromszor és rengeteget ittam. A forgatás során pedig egész nap fekvőtámaszokat és felüléseket nyomtam, hogy minden egyes képhez a legjobb formámat tudjam adni.

Az Entertainment Weekly-ben pedig arról olvashatunk, hogy Kellan ismét új szerepben tűnik fel, mégpedig a Family Guy egyik epizódjában. Mark Hentemann, a Family Guy vezető producere elmondta, hogy Kellan egy középsikolás focicsapat egyik tagját fogja alakítani, aki a Meg nevű karakter szexuális fantáziálgatásának tárgya. Az izompacsirta belemegy, hogy randizzon a lánnyal, ám ő a lány családjának egy másik tagja iránt érdeklődik, aki történetesen nem is nőnemű...
A felévétel már le is zajlott, és Hentemann producer állítása szerint "Kellan nagyon jól megfogta a szerepet, és mindvégig tökéletesen alakította, amit kellett. Nagyszerű volt. És nagyon jóképű."
A sorozat szóban forgó epizódját valamikor ősszel láthatják a kinti rajongók a Fox-on, a 11. évad részei között. 
Mivel a Tarzan-hoz hasonlóan animációs filmről van szó, sajnos Kellan valójában csak a hangját kölcsönzi a karakternek. Kérdés: akkor miért volt fontos, milyen jóképű?

Ésvégül: még pár napja ígértem a chatben újabb két képet a Java Heat kulisszái mögül, most ezt az adósságomat is pótolom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése