2013. június 9.

Kellan Lutz Java Heat interjú - "Off To The Films", 1. rész

A következő interjú fordítását Briannának köszönhetitek, aki igencsak sokat dolgozott ezzel az egyébként nagyon hosszú (nem véletlenül kapjátok két részletben) és igencsak nehezen fordítható interjúval. Részemről hálás köszönet neki !! :) - Természetesen a második rész is hamarosan érkezik, de nem akartam egyben hozni, mert úgy tényleg brutálisan sok lenne...
Annyit még, hogy igen, valóban sok olyan infót is tartalmaz, amit már korábban olvashattunk itt-ott, de azért érdemes végigolvasni, mert itt is csurran-cseppen egy-egy újabb élmény.

A Dallas Nemzetközi Filmfesztiválon, az Off To The Films-nek lehetősége nyílott – az interjúztatók kerekasztalánál - interjút készíteni Kellan Lutz-al.  – Alexander Moore.


Hogy is vagy te ezzel a projekttel? (Java Heat)
Menjünk vissza három évet. Ismered a szitut. Tudom, hogy ismered. Van egy ügynökséged, és van egy managered, akik fáradhatatlanul keresik neked az új munkalehetőségeket, tonna szám olvassák a forgatókönyveket, és van egy rendező, esetünkben Conor, egy rövid listával azokról a színészekről, akiket színesen látna Jake szerepében, és akkor a két világ összetalálkozik. Tudod, nem vagyok biztos benne, hogy Conor kereste az én ügynökeimet, vagy ők olvasták-e a forgatókönyvet - és ajánlottak Jake szerepére – de a vége egy találkozó lett Conorral, mert elolvastam a forgatókönyvet. Imádtam. Szóval rögtön meg akartam csinálni és akkor Conor – nem hiszem, hogy ismert volna előtte – személyesen is találkozni akart velem. Találkoztam vele, és belé szerettem, fantasztikus rendező. Jó vele dolgozni, egy igazán remek pasas, ezért vagyunk barátok mind a mai napig. Nem hiszem, hogy gyakran összebarátkozhatsz rendezőkkel, de tudod ez olyan munka dolog, mindketten bírtuk egymást a szerepeinkért.

Ez egy igazán fizikai szerep volt számodra. Készültél rá? Különösen a lövöldözésre?
Igazából, szeretem az akció filmeket. Szeretem fitogtatni a testi erőmet. Ez egy az erősségeim közül. Sírás a camera előtt? Az talán nem az erősségem. Az emberek más-más dolgokban jók. Dolgozhatsz egy bizonyos irányban, és én az erősségeimre játszom, amik inkább fizikálisak, mint az akció dús szerepek - tudod a felkészülés a számos filmre és projektre, amit csináltam, különösen a katonai alapúakra. Szóval nekem csak lőnöm kellett.
Ehhez a filmhez nem volt semmilyen speciális tréning, amit valamennyire is ismertem volna előtte, csupán egy hatalmas koreográfiai megbeszélés, a harc jelenetek mozgásvilágának megismeréséről. „Oké, most ugorj ki az ablakon. Oké most fuss a tetőn. Most ugorj le. Most üsd meg a srácot. Most ugorj fel a motorra. Most üsd ki Őt.” Szóval ez… ez igazán szórakoztató volt.

Lehet, senki más nem tudja még: ma korán reggel jött a Hollywood Reporter-től, hogy megkaptad a Hercules 3D főszerepét, ami egy nagy költségvetésű film. Mesélnél róla? Mármint egy ilyen nagy költségvetésű moziról van szó?
Igen, ez egy nagy költségvetésű film, és nagyon izgatott vagyok miatta. Jobban, mint a Tarzan miatt voltam. Vannak álom szerepeim, amiket meg akarok próbálni és el szeretnék játszani… Ez egy olyan dolog, amit igazán akarok, és megmutatja, hogy a kemény munka kifizetődik, a lovagló leckék, a kardforgatás. Dolgozni fogok az akcentusomon is, nem akarok túl mainak tűnni, nem vagyok brit, ezért sajnos nem is fog természetesen jönni. Dolgozni akarok, és életre kelteni a legigazibb Herculest, akit csak tudok.

Egy férfiról szól a történet, aki nem érzi úgy, hogy félisten lenne. Sok benne a kétség, sok az emberi vonás, és még egy csomó más dolog, amit össze kell kötnünk azzal, hogy nem érzi magát igazán jónak. Óriási lesz. Tele igazán ütős harcjelenetekkel, a történet is elképesztő, mégis igazi, és ez az, ami vonzott benne.

A következő kérdésem a Java Heat-hez kapcsolódik. Úgy tűnik ez egy igazán nemzetközi film. Hol forgatattok, és milyen volt számodra a forgatás?
Indonézia egy titokzatos hely, fogalmam sem volt, hogy létezik, három évvel ezelőttiig, most már egészen nagyvilági vagyok. Imádok utazni és szeretem, amit csinálok, mert lehetővé teszi, hogy utazzam és eljussak a világ olyan részeire, amikről eddig még csak nem is tudtam, hogy léteznek. Szerintem az utazás a legjobb dolog, amire manapság költhetjük a pénzünket.
Elmenni Indonéziába és látni a kultúráját. Mert láthatsz képeket az országról, de miután ott voltál, láthatod, hogy nincs ivóvíz a világ egyes részein, és mi ott 32 különböző helyszínen forgattunk. Az indonéz kultúra a szeretetről szól. Ezeknek az emberek, akiknek alig van valamijük… ez engem igazán… dühös vagyok magamra, amikor hazajövök az Államokba, és egy defektes gumi miatt panaszkodom, miközben szerencsés vagyok, hogy van egyáltalán autóm… Mi azért sok mindent magától értetődőnek veszünk, különösen, amikor a filmes produkciókat készítünk. Megérteni és beszélni a nyelvüket, tanulni tőlük a kultúrájukról mintha igazán benne lennék, megérteni miről is szól.

Van pár emlékezetes élményed onnan, ami számodra különösen szórakoztató? A forgatás ezekkel az örült színészekkel? A meztelenkedés?
Vicces volt. Az egy igazán vicces nap volt a forgatáson. Volt az a meztelen jelenetünk, és nekem ott volt egy ilyen óriási zokni féleség, mint egy testszínű zokni, és akkor Hashim (Ario Bayu) bejön, és tudja, hogy mi a meztelen jelentet csinálunk, ami azt jelenti, hogy felé kell fordulnom és úgy csinálni, mintha megmutatnám neki magam. Ez az első csapó, a forgatás le van zárva, és ahogy fordulok, ott van az óriási testszínű zoknim mintha elephantitis-em [a bőr vastagodásával járó betegség- főleg lábakon és a férfiak nemi szervén. – szerk.] lenne, ő meg elindul, csinálja a dolgát, aztán felém fordul, az arca és a reakciója… és akkor egyszerre kiszakad belőle a röhögés. Ez volt talán a legviccesebb nap a forgatáson. A zokni azóta is megvan az emlék fiókomban, mindig nevetek rajta. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése