2012. november 17.

Kellan Lutz Fandango interjú

Gondolkodtam rajta, hogy összeszedem az elmúlt napok megjelenéseinek képanyagát, de engem az olyasmi annyira nem köt le, ráadásul a képeket mindenki könnyedén megtalálja. Nem beszélve arról, hogy közben jött ki egy pár tartalmasnak tűnő interjú is a Hajnalhasadás 2. kapcsán Kellannel, inkább azokból fordítok. Ezúttal a Fandangóét:

Kellan Lutz, aki négy éven keresztül játszotta a laza Alkonyat-szereplőt, Emmett Cullent, tudja, hogy nem élvezhette volna ezt az utazást a rajongók támogatása nélkül. Amikor nemrégiben leültünk beszélgetni a 27 éves színésszel, kifejezte köszönetét a rajongók szenvedélyéért, és néhány tanácsot is adott azoknak, akik  Alkonyat-rajongó barátnőikkel többször is megnézik a Hajnalhasadás 2. részét.

Emmett egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor a Hajnalhasadás 2. részében Bellával szkanderezik. Milyen volt ennek a jelenetnek a forgatása?
Minden tökéletesen ment. Ez az én jelenetem volt. Amióta elolvastam a Hajnalhasadás könyvváltozatát, alig vártam, hogy elérjünk oda! Annyira hálás vagyok a rajongóknak, akik lehetővé tették, hogy végigcsináljuk ezt a sorozatot... Nagyon jó buli volt azlrt is, mert láthattam, amint Kristen, aki egy fantasztikus színésznő, lélekben is vámpírrá alakul. Bár kemény volt, hogy hagynom kellett, hogy nyerjen, de örülök, hogy bekerült a filmbe.

Négy éven át játszottad Emmettet. Mely része marad veled a továbbiakban?
Ami igazán vonzott a szerepben, az a hasonlóság, amely Emmett és köztem van. Ő úgy látja, hogy az életet a lehető legteljesebb módon kell megélni. Ő egy rendkívül pozitív kisugárzású karakter. Ez az én felfogásomra emlékeztet... Az is, hogy olyan védelmező alkat. Középső gyerek vagyok egy halom fiú és egy lánytestvér között, szóval tudom, milyen egy nagy család tagjának lenni, és milyen érzés kiállni amellett, akinek igaza van.

Mit gondolnak a bátyáid Emmettről és az egész Alkonyatról?
Nem hiszem, hogy a fiúk látták volna a filmeket (nevet). Talán némelyikük igen, megnézte mondjuk a barátnőjével. Emlékszem, egyszer azt mondták, megnézik az egyik filmemet, de nem is tudom, egyiküknek talán dolgoznia kellett. Szeretik a karakteremet, de a fiútestvérek néha szeretik hülyíteni a másikat.

Mit mondanál a srácoknak, hogy meggyőzd őket, hogy menjenek el barátnőikkel megnézni a Hajnalhasadás 2. részét?
Azt javasolnám, előtte nézzék meg az előző részeket. Kölcsönözzék ki a filmeket és tartsanak egy mozizós estét. Rengeteg jó pontot szerezhetsz a barátnődnél, több ezret is akár, ha az ő Edward-jává válsz, és megteszel mindent, amit kér. Aztán vidd el a csajt az éjféli vetítésre, és meg is vetted Valentin napra, de akár 10 évre is előre. Ebben nincs olyan sok romantika, ez egy jó akciófilm, egyszerűen magával ragad! [Azért én megnézném azt a pasit, aki kibír egy este négy Alkonyat filmet :-D]

Mi a véleményed a végére beszúrt akciójelenetről? 
Imádom a hatásosságát. Mindig nagyszerű, ha egy könyvből készült film felülmúlja az ember várakozásait. Amikor egy kicsit felturbózzák, és ezt mozis eszközökkel elkészítik, akkor persze egy kicsit többet bele kell fektetni, de szerintem ez Bill Condonnak remekül sikerült megragadnia. 

Milyen érzés az Alkonyat történelme részesének lenni, és tudni, hogy napokig kempingeztek a rajongók a mozi előtt, hogy láthassanak a premieren?
El sem tudom mondani, mennyire nem jutok szóhoz minden egyes alkalommal, amikor kiszállok az autóból. Ott állok a szőnyegen, látom az összes rajongót, és azt kívánom bárcsak elrepülhetnék minden egyes országba, találkozhatnék minden egyes rajongóval és köszönetet mondhatnék... Mindig úgy érzem, hogy nincs elég időm arra, hogy kifejezzem mindezt, amikor ott állok a szőnyegen és autogramokat osztogatok a rajongóknak. Szeretem, amikor valamit visszaadhatok nekik [abból szeretetből, amelyet  tőlük kapok]. Ők tették mindezt olyan emlékezetessé számomra.

Milyen érzés volt átlépni az Alkonyat világából Tarzanéba és számítógépes technológiát alkalmazni a film elkészítéséhez? Még mindig oda kellett figyelned az alkatodra?
Igazából azt kérték, hogy fogyjak. Túl nagydarab voltam, és bele kellett férnem egy Power Ranger-szerű ruhába, amelyekre golyókat ragasztottak... Meg kellett tanulnom úgy mozognom, mint Tarzan és ez volt a legnehezebb. Világéletemben sportoltam, úgyhogy elég merev vagyok. Tarzan meg hajlékony, akár egy ballerina, kecsesen ugrál a fákon és indákon, és négykézláb rohangál. Soha nem fájtak még ennyire a tagjaim.

Mesélj nekünk [másik] számítógépanimációs karakteredről a Guardians of Lunában és arról, hogy újra Booboo Stewarttal fogsz dolgozni a filmben. [infó róla pl. itt]
Vérfarkas [hangja] leszek. Még el sem kezdtünk dolgozni, de már egyfolytában viccelődünk Boobooval. Imádom a forgatókönyvét. Alig várom, hogy nekikezdjünk. Csak nem értem, mi a késlekedés oka, mert ez [a szerep] már évek óta benne van az önéletrajzomban. És még semmi sem történt a filmmel.

Van még valaki az Alkonyat szereplőgárdájában, akivel szívesen dolgoznál együtt újra valami másik műfajban? 
Mindenkivel, különösen Michael Sheennel, mert vele nem volt túl sok közös jelenetem. Ez mindig olyan idegesítő. Amikor a Halhatatlanokat forgattuk, mindenki arról áradozott, milyen volt együtt dolgozni Mickey Rourke-kal, nekem meg nem volt vele egyetlen közös jelenetem sem. Ezért volt olyan jó, hogy együtt dolgozhattunk a Java Heat-en. Az Alkonyatban pedig soha nem éreztem, hogy lett volna egy rendes jelenetem Dakotával [Fanning] vagy Michaellel, vagy bárkivel a Volturiból. Szívesen forgatnék velük egy filmet.

Közelgő munkáid közül melyik miatt vagy a legizgatottabb?
A Tarzan miatt. Annak az esélye, [hogy azt megcsinálhatom,] egy a millióhoz volt. Nincs hosszú barna hajam - soha nem is gondoltam, hogy valaha Tarzan lehetnék. Amikor az ember nagyon szeretne valamit, és a csillagok együttállása is megfelelő, és meg is dolgozik érte, akkor sikerülni fog. Úgy éreztem, ez igazi csoda számomra.
Forrás: Fandango

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése